MNB
MNB - 2

Hírek

Cögerek Napja

2018. június 20., 15:10

29. alkalommal találkoztak az egykori katonai alreál iskola növendékei a Cögerek Napján, Kőszegen. Az 1856-tól 1945-ig működő intézmény életre szóló útravalót adott diákjainak. Cögernek lenni ma is a hűséget jelenti a hazához, az iskolához, a bajtársakhoz és a városhoz – hangzott el az ünnepségen.

Cögerek Napja

Ottlik Géza: Iskola a határon című híres regénye az egykori alreált örökíti meg. Az intézmény közel 90 évig töltött be fontos szerepet a katonai képzésben.

Huber László – polgármester, Kőszeg
Az intézetet 1856 és 1874 között császári és királyi felső nevelőintézetnek nevezték.

Az intézmény történetét a város polgármestere idézte fel a Cögerek Napján, amely három éve bekerült a hivatalos kőszegi rendezvénynaptárba is. A múltat a tárlókban számos emlék idézi a ma is iskolaként működő épületben.

Nagy Gábor – igazgató, Dr. Nagy László EGYMI
Hogy ebben a csodálatos épületben működhet az intézmény, ez szárny, de teher az, hogy megfeleljünk a múlt hagyományainak, a szellemének.

Az egykori cőgerek, azaz növendékek rendszeresen összejönnek, hogy felidézzék a mindannyiuk számára felejthetetlen értékekkel bíró múltat. Szombathely díszpolgára, Széll Kálmán például 1938-tól négy évet töltött az intézetben.

Széll Kálmán – egykori növendék
Nagyon sok mindent tanultam, a civil tárgyakat megtanultam, és jellemnevelés volt, becsület, bajtársiasság, kollektív szemlélet, szolidaritás, hazafiasság.

Lovassy Klára édesapja tanárként dolgozott a katonai alreál iskolában. Naplójában részletesen dokumentálta a hétköznapokat.

Lovassy Klára
Amikor a kitelepítés megtörtént, a maradék gyerekeket hogy próbálták őrizni, hogy szereztek élelmiszert, egyáltalán hogy gondoskodtak a gyerekekről.Sőt édesapám volt az, akik ’45-46-ban még ideiglenes igazolványokat is adott ki az egykori cögereknek, hogy tovább tudjanak tanulni civil iskolákban.

Az intézmény 1945-ös megszüntetése nehéz időket hozott a növendékek számára. A cőgernek lenni ma is az iskolához, a bajtársakhoz és a városhoz való hűséget jelenti – hangzott el az ünnepségen.