Hírek

Búza fajtabemutató

2019. június 20., 13:42

A magyar mezőgazdasági termelők versenyképességének erősítéséhez jelentősen hozzájárulhatnak a változó körülményekhez jól alkalmazkodó nemesített növényfajták. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Vas Megyei Szervezete vasszilvágyi szakmai napján a búza került a középpontba.

Búza fajtabemutató

A klímaváltozás és egyéb körülmények miatt egyre nagyobb a jelentősége a megfelelő búzafajták kiválasztásának, mondta a rendezvény megnyitóján Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara is intézkedések sorát hozta a gazdák szakmai segítésére.

Győrffy Balázs elnök, Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
„Az idén ősszel már a búzánál is tudunk ajánlati listát összeállítani. 44 őszi búza szerepel ebben a kísérletben, ami egyébként a hazai piac 90 százalékát lefedi. A termelők érdemi segítséget kapnak a fajta választásban. Ha azok a számok jönnek, ami a kukoricánál, akár egy tonnás különbségek lesznek majd az alső és felső egyharmad között. Ez pedig 40-50 ezer forintot jelent hektáranként.”

A rendezvény fő szervezője a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Vas Megyei Szervezete volt.

Pusztavámi Márton megyei elnök, Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
„A Vas megyei terület több mint 40 ezer hektár, ez azt jelenti, hogy a legjelentősebb növényünk a búza. Ennél fogva rendkívül fontos, hogy milyen színvonalon termeljük a versenyképességünk, a túlélésünk érdekében. Ennek érdekében rendezzük a fajtabemutatókat, hogy a gazdáinkat hozzá tudjuk segíteni a legjobb fajtákhoz, amelyekkel a legjobb eredményeket tudják elérni.”

A megyei elnök Fókuszban a kalász címmel tartott előadást, majd bemutatta a sikeres fajtákat a vasi és a szomszédos megyékből érkező gazdáknak.

Németh Márton gazdálkodó, Szany
“Általában a bemutatókon, ha megtetszik valamelyik fajta, abból a következő évben valamennyit vetünk, aztán meglátjuk, hogy milyen. Ha jó, akkor utána az termeljük.”

Az eseményen résztvevőket Viski József, az Agrárminisztérium helyettes államtitkára tájékoztatta a szaktárca gabontermesztőket érintő intézkedéseiről, és a különféle támogatásokról.