Hírek

Büki Gyógy-Bor Napok

2015. július 29., 11:11

Zenei és gasztronómiai különlegességek várták a X. Büki Gyógy-Bor Napokra látogatókat. Az ötnapos jubileumi rendezvényen többek között fellépett az Ocho Macho, a Csík Zenekar és a Quimby. A szervezők már most azon dolgoznak, hogy jövőre miként bővítsék, újítsák meg a fesztivált.

Büki Gyógy-Bor Napok

Eredeti törökkori ételeket is kóstolhattak azok, akik kilátogattak a X. Büki Gyógy-Bor Napokra. Főételként sertéssült töröklével  készült.

Száz Csaba – tag, Nádasdy Ferenc Bandérium
„Egy lepirított sertéshús, a levében pedig van zöldségek, kenyérbél, gyömbér, sáfrány és ezek át vannak paszírozva és ez a leve a sertéssültnek.”

A finom falatok mellé édes nedű dukált. Ebből is volt választék bőven.

Molnár János
„Én életemben most ittam először gyümölcsbort és merem mindenkinek ajánlani, mert egyedülálló érzés, illetve élmény.

Mára megyei, régiós szintű fesztivállá nőtte ki magát a rendezvény. A szervezők nem titkolt szándéka, hogy a helyiek mellett minél több turistát is a fürdővárosba csábítsanak. 

Tóth Tamás – intézményvezető, Büki Művelődési és Sportközpont, Könyvtár
„Mind zenei, mind a borpincék felhozatalában - én úgy gondolom, hogy – nőtt a fesztivál. Az, hogy helyi termelők megjelentek, az már magában egy nagyon nagy élmény, eredmény. Elment a híre, sokkal több pénzt fordít rá a város.”

A jó hangulatért neves hazai együttesek feleltek. A színes összeállításnak is köszönhető, hogy a Büki Gyógy-Bor Napok mára felkerült a fesztiváltérképre.

Hufnágel Szabolcs - programszervező
„Tartsuk meg ezt a kicsit nép hagyományokból építkező vonalat is. Világzene, pop-zene férjen meg egymás mellett. Legyen popos, populárisabb felhozatal, tehát igazából a cél, hogy egy nagyon sokszínű programot hozzunk létre.”

A legkisebbeket körhinta és többféle ügyességi játék várta.