Hírek

Borverseny Lukácsházán

2020. augusztus 04., 16:12

A járványhelyzet miatt a szokásosnál négy hónappal később tartották a lukácsházi borversenyt, amelyre idén jóval kevesebben neveztek. Ennek oka az is, hogy a szüret előtti időszakra már alig maradt bora a szőlősgazdáknak.

Borverseny Lukácsházán

A lukácsházi borversenyre 24 vörös, 24 fehér és 5 rosé minta érkezett, ez csak fele a szokásos nevezéseknek. A versenyt április elején szerették volna megtartani, de a járványhelyzet miatt csak most nyílt lehetőség a kistérségi verseny lebonyolítására.

Virág János - polgármester -  Lukácsháza
“Június végén született egy olyan döntés, hogy azért ne maradjon el, tehát rendezzük meg ezt a borversenyt, ebből adódóan viszont kevesebb mint érkezik, mert a szőlősgazdák egy része, augusztusra, szüretközeli időpontra már nem rendelkezik az 50 literes mennyiségi állománnyal, ami előírás a nevezéshez.”

A borversenyt két település - Gencsapáti és Lukácsháza - felváltva szervezi.

Bodorkós Ferenc - polgármester - Gencsapáti
“Fontos számomra az, hogy az a kiterjedt szőlőbirtok rendszer, ami tulajdonképpen Kőszegtől Gencsapátiig van az Alpokalján, az megmaradjon, hogy ne csak a maiak, a gyerekek és a fiatalok is ápolják, én úgy érzem, hogy Gencsapátiban, Gyöngyösfaluban, Perenyében és Lukácsházán mind jobb és jobb borok vannak, azt hiszem, lassan vetekszik még talán a szekszárdi borvidékkel is.”

A Vas Megyei Közgyűlés elnöke, a ‘97 óta okleveles borbíráló. Majthényi László szerint az időjárási nehézségek ellenére is egyre jobbak a környék borai.

Majthényi László - elnök - Vas Megye Közgyűlése
“Szokták mondani, hogy cukorfokra kell szüretelni, s ez az elmúlt években egyre inkább átalakult olyan irányba, hogy savtartalomra kell szüretelni, tehát ha a nagy melegben elveszti a gyümölcs a savtartalmát, abból már nem lehet olyan bort készíteni, ami egyben marad mondjuk egy ilyen augusztusi borversenyig is.”

A vendégeket Mélykuti Eszter, a Lukácsházi Borbarát Hölgyek Egyesületének új elnöke üdvözölte, majd megköszönték elődje, Jónás Zsigmondné sokéves munkáját.

A bírálók között volt gazdazsűri, dolgozott egy vörös és egy fehér bizottság, a rozék közül pedig a környék - Csepreg, Gencsapáti, Perenye és Lukácsháza - borbarát hölgyei választották ki a legfinomabbat.

Mélykuti Eszter - elnök - Borbarát Hölgyek Lukácsházi Egyesülete
“Vannak köztük olyanok, akik csak kedvelik a bort, de vannak olyanok is, akik termesztik a bort, szőlőheggyel rendelkeznek, ők azok, akik jobban értenek hozzá ,tehát nemcsak az ízre mennek rá, a zamatosságra, hanem valóban arra is, hogy a színe milyen a bornak, az olajossága milyen, milyen ízeket vélnek felfedezni a borban.”

Minden bort értékeltek a bírák. A rosé kategóriában 4 ezüst és egy bronz, a fehér boroknál 1 arany, 18 ezüst és 5 bronz minősítést adott a szakmai zsűri. A vörös boroknál 5 arany, 14 ezüst és 5 bronz minősítés született.

A legjobb pontszámot Petrovits István Kékfrankos rosé bora kapta. A szakmai zsűri a fehér borok között legjobbnak ítélte a gencsapáti Gáspár Gellért Cuvee-jét; a vörösek közül pedig a kőszegdoroszlói Haramia István burgundi zweigelt cuvee-jét. A gazdazsűrinél a fehérek közül a gencsapáti Gergácz István Rozália nevű bora nyert, a vöröseknél pedig a lukácsházi Kovács Gábor győzött, burgundi kékfrankosával.