Hírek

Becsengettek az iskolákba

2015. szeptember 01., 17:21

A legtöbb helyen az első tanítási napon tartották az évnyitót, a kereskedelmi szakképző iskolában díjakat is átadtak az ünnepség keretében. Az első pihenőig nem kell sokat várnia a gyerekeknek, az őszi szünet október 23-tól november elsejéig tart.

Becsengettek az iskolákba

A hagyományokhoz hűen a végzős diákok kísérték be a tanévnyitóra az elsősöket a Neumann-iskolában.

„Vonat, tenger, táborozás, mire megcsörrent a dió, volt, nincs már a vakáció.”

A nyárbúcsúztató versikéket követően az iskola igazgatója az elsősök köszöntése mellett beszámolt a nyári felújítási munkálatok eredményeiről.

Csapó Erzsébet – igazgató, Neumann János Általános Iskola
„Az önkormányzat jóvoltából 11 tanteremben teljes pad- és székcsere történt, a tanári asztalokat is kicserélték. Akadt még további 5 terem, amely tényleg csillog-villog, hiszen a parkettát felcsiszolták, van ahol ki is cserélték.”

Ekészült továbbá az új sportpálya, amely a jövőben gumiborítást és tetőt is kap. Az ünnepség keretében az Emberi Erőforrások Minisztériumának elismeréseit vehette át az intézmény négy kitüntetett pedagógusa. Ezt követően Illés Károly alpolgármester beszédében hangsúlyozta: az önkormányzat idén csaknem 160 millió forintot fordított intézményi felújításokra.

Illés Károly - alpolgármester
“Szombathelyen a 2015/16-os tanévben 14766 azaz csaknem 15 ezer diák kezdi meg tanulmányait. Az önkormányzat egyik feladata, hogy a tanuláshoz és a tanításhoz a megfelelő körülményeket teremtse meg a diákok és tanáraik számára.”

Az ünnepséget követően minden korosztály elfoglalta a helyét. A legkisebbek a tetőtérben tanulnak majd. Három osztály 72 elsőse vág neki életük első tanévének.

Recsnik Milán
„Alig várom, hogy tudjak írni meg olvasni.”

A Neumann-iskolában 22 osztályban 527 gyerek kezdi meg tanulmányait. Vas megyében 2000 diák fejezte be az általános iskolát az elmúlt tanévben. Közülük mintegy 200-an folytatják tanulmányaikat a szombathelyi Kereskedelmi és Vendéglátó Szakképző Iskolában, ahol szintén tanévnyitóval indult az első tanítási nap. Itt 860 diák kezdte meg az új tanévet.

Horváth Réka
Idegenforgalom és turizmusnak hívják a szakot, amire jelentkeztem. Sok oka van, amiért idejöttem, de remélem, hogy jó döntés volt. - 21.32

Ebben az intézményben már hagyomány, hogy ilyenkor adják át a Sebestyén Katalin emlékdíjat egy kereskedelem-marketing szakra járó 10. B. osztályos tanulónak.

Futó István igazgató, Kereskedelmi és Vendéglátú Szakképző Iskola
Ezt a díjat Sebestyén Tibor és családja alapította, akiknek leánya idejárt iskolánkba 2004-2010 között. Sebestyén Katalinról van szó. Akinél sajnos az érettségit megelőzően agydaganatot diagnosztizáltak, viszont Katalin olyan kitartóan és szorgalommal viszonyult a vizsgákhoz, hogy leérettségizett, majd ezt követően a szakmai évfolyamot is elkezdte és szakmai vizsgáit is teljesítette.

A tanévkezdést 50 ezer forinttal támogató díjat idén egy testvérpár érdemelte ki.

Förhéncz Eszter
A tanulmányi eredménnyel, a jó magaviselettel és a szorgalommal.

Förhéncz Dóra
Örülök, nagyon örülök.

Az intézmény a többi szakközépiskolához hasonlóan ettől a tanévtől a Nemzetgazdasági Minisztérium fenntartásában működik. A július elejétől Vas megyében 2 szakképzési centrum jött létre, amelyekhez összesen 12 szakközépiskola tartozik.