Hírek

Bár több hét van karácsonyig, mégis megkezdődött már a fenyővásár

2020. december 04., 19:08

Igaz, egyelőre a kertészetekben, fenyőkertekben indult meg a forgalom. Szombathelyen több helyszínen is kipakolták már a kereskedők a fáikat, amelyek kitermelését a Zalában például már november végén megkezdték.

 

Bár több hét van karácsonyig, mégis megkezdődött már a fenyővásár

Ebben a Szombathely melletti kertben már most nagyon sok névvel ellátott cédula látható a legszebb fenyőkön. A kiválasztott karácsonyfának valót jó előre lefoglalták a vásárlók. Találtunk olyat, aki már a 2021-es ünnepre jelölte meg a kedvére való fát. Bár a termelő nem akart nyilatkozni, és azt is kérte, őt ne is mutassuk, elmondta, régóta nem változtatott az árakon. A luc méterét 2.500 forintért, az ezüstfenyőt 3.500-ért, a normannt pedit ötezerért adja. Azt tapasztalja, hogy minden nap többen jönnek fát választani, amit csak az ünnep előtt fognak kivágni.

A város másik felén pedig már pakolják a Zala megyei Surdról származó fenyőket. A kitermelés november végén kezdődött, itt az árusítás 10-én kezdődik.

Tamás Béla – fenyőárus
„Az idén óvatosabbak vagyunk a vírus miatt, azért kevesebbet hoztunk, mint tavaly, de megpróbálunk minden igényt, kívánságot kielégíteni. Hoztunk azért bőven.”

A közkedvelt fajtákat lehet itt is megvenni, az ár itt már magasabb, 3-4 és 6 ezer forintba kerül a kiválasztott karácsonyfa métere. A koronavírus miatt sok családnál nem jut pénz a fára, vagy kisebbet vesznek, mert nem jöhetnek a távoli rokonok, vagy épp az idős szülőkhöz a gyerekek. Erre számítva a termelők kevesebbet vágnak ki, ami hiányt is okozhat a piacon.

Tamás Béla – fenyőárus
„A termelők nagyon azt hangoztatják, kevesebbet foglaltak a felvásárlók és árusok, de ahogy láttam, azért van bőven fa, lehet majd választani, bízunk benne, hogy a vírus nem fog majd közbeszólni.”

Az elmúlt évek tapasztalata, hogy a vásárlók többsége a karácsony előtti héten veszi meg a fenyőfát.

Tóth Józsefné
„Én csak nem sokkal az ünnep előtt, nehogy hullasson, mikor feldíszítjük, azért csak minél később szoktuk megvenni.”

Tóth Józsefné azt mondja, a lucfenyőnek van a legjobb illata, olyat vesznek idén is, és annak a legkedvezőbb az ára is.