MNB
MNB - 2

Hírek

Az október közgyűlés délelőttje és kora délutánja

2013. október 31., 18:36

A rendes időben, a hónap utolsó csütörtöki napján reggel 9 órakor ült össze Szombathely Megyei Jogú Város képviselő testülete, hogy megtárgyalják a város aktuális ügyeit. Az előzetesen kiadott napirend szerint 45 előterjesztésről kell a nap során állást foglalniuk a képviselőknek, többek között a 2014-es esztendő költségvetési koncepciójáról is.

Az október közgyűlés délelőttje és kora délutánja

Rövidre sikerült a mai közgyűlés első szakasza, mivel nem sokkal 10 óra előtt szünetet rendelt el Puskás Tivadar polgármester. Erre azért volt szükség, mert a testület részt kívánt venni a Markusovszky Kórház új belgyógyászati tömbjének alapkő letételén.

Délután egy órakor folytatódott a közgyűlés és szinte vita nélkül fogadták el a képviselők az első napirendi pontokat.  Köztük azt is, amely lehetővé teszi, hogy ezentúl 22-en kaphatnak támogatást a "Szombathely visszavár" programban. Ez azt jelenti, hogy akiknek elfogadták a pályázatát, azok havonta 50 ezer forintot kapnak tanulmányaik befejezéséig.  A  2014-es költségvetés koncepciója már komolyabb érdeklődést váltott ki a képviselőkből. Az ellenzék azt kifogásolta, hogy túl korán, az állami költségvetés ismerete nélkül kezdik el tárgyalni a jövő évi tervezetet. Végül az ellenék tartózkodó szavazatai ellenére elfogadták a napirendi pontot.