Hírek

Az építési balesetek főképp a szabályok be nem tartásából következnek be

2017. augusztus 16., 16:38

Évente átlagosan 1-3 halálos munkabalesetet vizsgál ki a hatóság Vas megyében, de vannak kiugró időszakok. Volt év, hogy minden hónapra jutott egy tragédia a szabályok be nem tartása miatt. Az ilyen esetek zöme az építőiparban vagy a közlekedésben dolgozókkal történik.

Az építési balesetek főképp a szabályok be nem tartásából következnek be

Meghalt egy munkás egy budapesti épületfelújításon a napokban - az ügy ismét ráirányította a figyelmet az építőipar munkavédelmi előírásaira. A statisztikák szerint az országban emelkedik a halálos kimenetelű munkahelyi balesetek száma, Vas megyében azonban ez nem jellemző.

Kard Enikő - főosztályvezető-helyettes, Vas Megyei Kormányhivatal
“Országosan ugye az építőipar van vezető pozícióban a halálos munkabalesetek számát tekintve. Nálunk is az egyik vezető ágazat ez. Ugyanakkor határ melletti megye vagyunk, ezért a szállítás, közlekedés ágazatban is nagyon sokan vesztik életüket. Úgyhogy nagyjából a másik felét a közlekedési ágazat adja a halálos munkabaleseteknek. Tevékenységet tekintve pedig az építőiparban a magasról, illetve a tetőről való leesés az, ami a halálos munkabaleseteket okozza.”

A tragédiákhoz általában az vezet, ha nem tartják be a munkavédelmi előírásokat - mondjuk spórolás, hanyagság vagy figyelmetlenség miatt. Ugyanakkor a hatóság hangsúlyozza, hogy a munkások maguk is felelősek egészségük és életük megóvásáért, nem csupán a munkáltatók.

Harkai András Péter - jogi szakügyintéző, Vas Megyei Kormányhivatal
“Gondolok például az állványok kiépítésére. Ezt sokszor a munkáltató azért nem tartja be, mert ez időigényes, az állványt felépíteni az egy hosszadalmas folyamat. Azt kibérelni, az egy igen magas költség, ezért ettől inkább eltekint. Kiadja az egyéni védőeszközöket, de itt tudni kell, hogy olyan egyéni speciális védőeszközök vannak, szintén igencsak drágák. Vagy biztosítja ezeket a munkáltató, vagy egyáltalán nem biztosítja, és vannak olyan esetek is, hogy biztosítja, de a munkavállaló nem hordja, hiába követeli meg a munkáltató.”

A munkavédelmi hatóság kiemelten ellenőrzi az építkezéseket, idén országos célvizsgálat is zajlott ebben az ágazatban.