MNB
MNB - 2

Hírek

Átadták a hatodik kormányablak buszt a Vas megyei Jánosházán

2018. július 16., 13:27

A jármű a megye aprófalvas térségeit járja majd, és minden olyan ügytípus kezdeményezhető lesz benne, amelyet a hagyományos ügyfélszolgálatokon intézhetünk.

Átadták a hatodik kormányablak buszt a Vas megyei Jánosházán

Akár egy buszban is intézhetik ezentúl hivatalos ügyeiket a Vas megyeiek: munkába állt a térség első mobil kormányhivatali ügyfélszolgálata. A járművet egy személyi igazolvány igénylésével avatta fel ma a közszolgálatért felelős államtitkár Jánosházán.

Dr. Tuzson Bence - közszolgálatért felelős államtitkár, Miniszterelnökség
“Ez már a hatodik Magyarországon. Tíz megyében tíz kormányablak busz fog működni. 250 millió forintos a program, egy ilyen busznak a kialakítása 25 millió forintba kerül.”

A 295 épített kormányablakból 13 Vas megyében működik - teljes kihasználtsággal. Amíg 2017-ben csaknem 330 ezer ügyben keresték fel ezeket az állampolgárok, addig idén ez a szám már az első félévben átlépte a 200 ezret. Az állam most újfajta megoldásokat keres, hogy a szolgáltatásait mindenki számára könnyen elérhetővé tegye.

Harangozó Bertalan - kormánymegbízott, Vas Megyei Kormányhivatal
“Ahogy a kormányablakok is minél közelebb kerültek az állampolgárokhoz, a járásokban is, a kirendeltségeket, a kormányablak busz pedig most képes arra, hogy minden településre elvigye a szolgáltatást, és azt ott igénybe lehet venni, egyeztetett időpontban. Az önkormányzattal, a polgármesterrel előre meghirdetett időpontban.”

A járműben két munkaállomást alakítottak ki: ezeknél minden olyan ügytípust elindíthatnak az állampolgárok, amelyet eddig csak a hagyományos kormányablakoknál kezdeményezhettek. Sőt, új okmány igénylésénél az elkészült iratot is itt vehetik később át.