Szombathelyi Televízió a SZOMBATHELYI TELEVÍZIÓ hírportálja
          Hírlevél:      
• név • email cím
Főoldal
Televíziónkról
Műsoraink
Hírek
Médiaajánlat
Elérhetőségek
TV műsor
Galéria
Partnerek
Közérdekű

Ártatlannak vallja magát a volt határőrparancsnok

Adásban volt: Március 4.

Megrendelés DVD-n
adás megrendelése

 megosztás
Tagadja bűnösségét az egykori Szombathelyi Határőr Igazgatóság vezetője, Csáfordi József. A volt parancsnokot és négy hajdani munkatársát hűtlen kezeléssel, sikkasztással és más bűncselekmények elkövetésével gyanúsítja a Nemzeti Nyomozó Iroda.

Csáfordi József azután kereste fel szerkesztőségünket, hogy Híradónkban beszámoltunk a Szombathelyi Határőr Igazgatóság gazdálkodásával kapcsolatos nyomozásról. Azt mondja, őt először tavaly októberben hallgatták meg. Az ügyben közel két éve indult eljárás névtelen feljelentések alapján. A Vas Megyei Főügyészség akkor elfogultságot jelentett be, így végül a feljelentett személyre tekintettel a Nemzeti Nyomozó Iroda Gazdaságvédelmi Főosztálya folytatja az eljárást.

Bartha László - r.őrnagy, szóvivő, Nemzeti Nyomozó Iroda
"A Nemzeti Nyomozó Iroda több tanú kihallgatását, iratok beszerzését, szakértők bevonását követően gyanúsítottként hallgatta ki a Szombathelyi Határőr Igazgatóság több hajdani dolgozóját hűtlen kezelés, sikkasztás, és lopás megalapozott gyanúja miatt."

Jelenleg a volt parancsnokkal együtt öt gyanúsítottja van az egykori határőr igazgatóság gazdálkodását firtató vizsgálatnak. Mindannyian szabadlábon védekeznek. A Nemzeti Nyomozó Iroda szerint a bűncselekményekkel okozott kárérték 18 millió forint.

Csáfordi József - határőr dandártábornok
"Én minden eljárást szabályosan folytattam le. Ezért akkor is panasszal éltem, visszautasítottam a gyanúsítást. Ezeket a bűncselekményeket én nem követtem el. Én úgy érzem, hogy mint minden magyar állampolgárt, engem is megillet a bíróság jogerős ítéletéig az ártatlanság vélelme."

Csáfordi József elmondta, hogy az igazgatóság megszűnése évében félmilliárd forintnyi határőr vagyont értékesítettek. A központi kasszából ennek egy részét kapták vissza, amit működésre fordítottak.

Bartha László szóvivő szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda egy hónapon belül vádemelési javaslattal lezárja a nyomozást.

2010. március 04.




kapcsolódó cikkek

Megszólal az egykori Szombathelyi Határőr Igazgatóság vezetője - 2010.03.04 17:50
Vágatlan interjú Csáfordi Józseffel.

Vágatlan interjú Csáfordi Józseffel.

...tovább
Sikkasztással gyanúsítanak határőröket - 2010.03.02 16:37
Öt volt határőrt gyanúsít a Nemzeti Nyomozóiroda jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények elkövetésével. A volt Szombathelyi Határőr Igazgatóság gazdálkodásával kapcsolatban Cs. J. és társai ellen folytatnak eljárást. ...tovább

Hozzászólások

Komment RSS
Hozzászóló neve*
E-mail cím
Hozzászólás*
Biztonsági kód
Ide írja be*
A hozzászólás tárgya és szövege nem tartalmazhat HTML kódot.
A biztonsági kód nem érzékeny a nagy és kisbetűkre.
Az e-mail cím nem jelenik meg a nyilvános felületen.
A hozzászólások tartalmáért felelősséget nem vállalunk.



élő adás dvd rendelés online adás
műsoraink - videóval
 
Híradó
Aréna
Műhely
Hétvége
Ma-Holnap
Péntektől-péntekig
Gazdasági Magazin
Szolgálatban
SZOVA magazin
SZAKma
Élet-Forrás
Nyitott ajtók
Baba-mama magazin
Medicina
A Tudás Háza
Suliról sulira
Bükfürdői Magazin
Zöldhullám
 
Pokolgpes mernylet egy egyetemnl: irni atomtuds halt meg
Kutyknak val sr a kocsmban
jabb brkompenzcis program
Hallos baleset az M1-esen: egy gyermek is slyosan srlt
Dakar 2012: Szalay megint elQrelpett
Ez a fi a festkszrads-nzQ vb magyar remnysge