Hírek

Áprilisi civil programok

2019. április 09., 14:12

Túrák, pályázatok és ifjúsági programok is szerepeltek a civil szervezetek legfrissebb ajánlatai között. Bemutatkozott egy nemrég alakult egyesület is.

Áprilisi civil programok

Áprilisi programját népszerűsítette a legutóbbi civil sajtóreggelin a Sakura Egyesület: hatodszor szervezik meg 19-én az I négyzet gyalogtúrát a Kőszegi-hegységben. (06.02-) Szintén szabadtéri eseményt ajánlott a közönség figyelmébe az Arrabo Egyesület, amely május elsején a Rábára várja az evezésben jártasakat.

Folytatódik a civil újságírók már szokásos tavaszi megmérettetése, amelyre a jelentkezők május 12-éig küldhetik be cikkeiket egy tavalyi rendezvényről. Idén a házigazda a Helyi Televíziók Országos Egyesületével közösen adott ki felhívást, és több más szervezet is csatlakozott hozzájuk a szervezésben.

Simon Ádám - H+ Média és Kulturális Egyesület
“Több újítás is lesz az idei pályázatban. Az egyik az, hogy középiskolások és egyetemi hallgatók számára is megnyitottuk ezt a pályázatot. Nekik az Ifjúság a lakhelyemen címmel, illetve témában lehet írni, illetve várjuk a pályázatokat. A civil zsurnaliszták számára a civil szervezetek önkéntesei, munkatársai számára pedig a szokásos témával készültünk, tehát egy kiemelt rendezvény, egy jól sikerült kezdeményezés az előző évből.”

Bemutatkozott egy frissen alakult szervezet, amely lokálpatrióta középiskolásokat és egyetemistákat tömörít.

Csonka Attila Endre - társelnök, Futura Savaria Egyesület
“Szeretnénk a fiatalokat nagyobb arányban itt tartani, akár idecsábítani őket, mint életpálya a városba. És ehhez kapcsolódóan készülünk pályaorientációs és karrierprogramokkal a helyi gazdasági élettel, a különböző önkormányzati és kulturális intézményekkel együttműködve.”

A Futura Savaria a közéletbe is jobban bevonná az ifjúságot - hangzott el a sajtóreggelin.