Hírek

Amatőr teniszezők idénynyitó versenye

2018. május 18., 14:41

A szokásosnál jóval többen neveztek az amatőr teniszezők idénynyitó versenyére, a Május Kupára. A résztvevők körmérkőzéseken döntöttek a különböző kategóriák helyezéseiről.

Amatőr teniszezők idénynyitó versenye

Remek időben, meglepően nagy érdeklődés mellett rendezték meg a Május Kupa küzdelmeit. A viadalon a szervezők 45 év alatti, és feletti korosztályok számára írtak ki versenyt. Egyéni-, valamint páros játékra is volt lehetőség a Sportliget jól előkészített salakos teniszpályáin.

Szoó László - főszervező, Városi Szabadidősport Szövetség
“Én néhány éve vettem át ezt a feladatot és nagyon bíztam abban, hogy egyre emelkedni fog a versenyzők létszáma. Úgy látom, hogy talán kezd beérni az esetleges jobb munka és egyre többen jelentkeznek az amatőr teniszversenyekre.”

A versenyzők felkészültsége, tudása, és fizakai állapota nagyon széles skálán mozgott, így voltak olyan mérkőzések, melyek kifejezetten nagy küzdelmet hoztak, de akadtak olyanok is, amelyek inkább baráti jelleget öltöttek. A sportszerűség viszont valamennyi derbit jellemezte.  

Pálóczi László - versenyző
“Vannak olyan versenyek, amikor olyan ellenfelek jönnek, akik ellen az ember szívesebben nyerne, hisz régen találkozott velük és ilyenkor presztízsmeccs van. Akkor az élesebb. De amikor barátibb a társaság, akkor értelemszerűen az hagsúlyozódik ki.”

A legnagyobb küzdelem a férfi egyes kategóriákban alakult ki. Azt itt induló játékosokon látszott, hogy rendszeresen teniszeznek. A párosoknál viszont több olyan sportoló is ütőt fogott, aki már évek óta nem lépett pályára. A jó hangulatnak köszönhetően talán ők is rendszeres résztvevői lesznek majd a jövőben az amatőr teniszversenyeknek.