Hírek

A tavalyi év rendkívüli volt a megyei önkormányzat számára is

2021. január 12., 16:32

A koronavírus-járvány jelentős hatással volt a vasi közgyűlés, az önkormányzati hivatal működésére is. Elmaradtak a nagy rendezvények, így a megyebál is. A jótékony cél teljesítéséről azonban nem mondtak le.

 

A tavalyi év rendkívüli volt a megyei önkormányzat számára is

Az elmúlt évben meghozott 145 határozatból 75 volt a közgyűlési döntés, a többi pedig az elnöki rendelet. Az előkészítés ezeknél is ugyanúgy történt mint a közgyűlések esetében, a képviselők megkapják az előterjesztéseket, véleményük alapján születnek meg az elnöki rendeletek. A kialakult helyzetnek azért van kedvező hozadéka is.

Majthényi László elnök, Vas Megyei Közgyűlés
“Kipróbáltuk, hogy milyen a távmunka. Kipróbáltuk, hogy a modern technika segítségével hogy lehet megbeszéléseket meetingeket, konferenciákat tartani. Tavasszal is ez már jól működött. Ősszel pedig a hivatalban egy fejlesztést hajtottunk végre, új szerverünk lett és ennek a segítségével minden munkatársunk számára elérhetővé vált a távmunka.”

Elmaradtak a nagy megyei rendezvények. Így nem rendezték meg a máskor több ezer érdeklődőt vonzó megyenapot, és nem tartották a hagyományos megyebált sem, amely a 2021-es báli szezont indíthatta volna.

Majthényi László elnök, Vas Megyei Közgyűlés
“Az, hogy a megyebál idén elmaradt, ez a legkisebb veszteség azt hiszem, hisz valójában azt a célt, amit a megyebál szolgál, azt el fogja érni. Arra kértük a bálozókat, hogy a Vas Megyei Mentésügyi Alapítvány támogatásával váltsák meg a jegyeiket, illetve folyik a tombola felajánlások gyűjtése.”

A tombola nyereményeket január végén azok között sorsolják ki, akik oroszlánrészt vállalnak a pandémia elleni küzdelemben, tehát mentők, tűzoltók, rendőrök és kórházi dolgozók kapják majd ezeket.