Hírek

A Nyírgyulaj otthonában vendégszerepelnek a Haladás futsalosai

2019. március 08., 19:10

Hétfőn a Nyírgyulaj otthonában folytatja bajnoki szereplését a Kútház-Haladás VSE élvonalbeli futsalcsapata. A szombathelyi együttesben már pályára léphet a nem régiben igazolt spanyol, valamint brazil légiós is.

A Nyírgyulaj otthonában vendégszerepelnek a Haladás futsalosai

A Magyar Kupa négyes döntője után már a bajnokság folytatására készül a Haladás futsalcsapata. A szombathelyieknél annak ellenére sincs gond a hangulattal, hogy nem sikerült megvédeniük a tavalyi elsőségüket. Most már teljes mellszélességgel a pontvadászatra összpontosítanak Alasztics Marcellék.  

Alasztics Marcell - futsaljátékos, Kútház-Haladás VSE
“Sajnos nem sikerült bejutnunk a döntőbe. Kikaptunk a Berettyóújfalu ellen, de úgy gondoljuk, hogy ez a kupa elment, jön a bajnokság. Ott kell bizonyítanunk és a célokhoz mérten teljesíteni. A következő ellenfél a Nyírgyulaj lesz, nincs más lehetőség, mint győznünk és elhozzuk a három pontot.”

A Magyar Kupa elődöntőjében már pályára léphetett a vasi gárda két új légiósa. A 20 esztendős brazil Henrique Pocaian és a 27 éves spanyol Samuel Sanchez a bajnokságban a Nyírgyulaj ellen mutatkozhat majd be. Mindkettőjüktől sokat vár Sziffer András vezetőedző.

Sziffer András - vezetőedző, Kútház-Haladás VSE
“A két új játékos, a két légiós bekapcsolódott. Illetve korábban a Vidák Balázs is. Bővültek a lehetőségeink, jobban tudjuk forgatni a csapatot. Jót tett az is, hogy most volt egy pici szünet. A két külföldi játékos így jobban be tudott illeszkedni.”

A Haladás csapata hétfőn 18 órakor lép pályára a Nyírgyulaj otthonában. A hazai gárda eddig mindkét meccsét megnyerte a középszakaszban, így előre borítékolható, hogy nagyon kemény feladat vár majd a vasiakra.