Hírek

A MÁV csoport által szervezett 69. Vasutas Juliálisnak idén Szombathely adott otthont

2019. július 18., 21:21

Nem véletlenül esett a választás a vasi megyeszékhelyre, hiszen a nemrégiben átadott Haladás Sportkomplexum az ország egyik legpatinásabb egyesületének otthona, ahol idén minden a HVSE fennállásának 100. évfordulójáról szól.

A MÁV csoport által szervezett 69. Vasutas Juliálisnak idén Szombathely adott otthont

Pár évvel ezelőtt még a Rohonci úti pályán kergették a labdát, ma már azonban kicsit visszafogottabb tempóban zsugáznak egymás között a Haladás VSE öregfiúk csapatának tagjai, akik a vasutasokkal csaptak össze a sportcsarnokban. Az egyesület múltját és gyökereit tekintve mások mellett ők sem hiányozhattak a Vasutas Juliálisról.

Hegedüs Péter - korábbi kapus, Haladás VSE
"Nagy örömmel jöttünk erre a rendezvényre. Amit tudunk, azt természetesen minden ilyet elfogadunk, sajnos nem tudnak mindig azok jönni, mert már Ausztriában, itt-ott elkezdődtek az edzőmérkőzések és hála Istennek még nagyon sokan játszanak kint"

A foci mellett más sportágakkal is megismerkedhettek az érdeklődők.

Gál Sándor - ügyvezető, Haladás Sportkomplexum Nonprofit Kft.
"Nagyon sok termünk nyitva van ma nyílt nap alkalmával, be lehet menni és meg lehet nézni, hogyan zajlanak az edzések, gondolok itt a súlyemelőkre, birkózókra, ökölvívókra, sakkozókra is, nagy örömmel fogadják az érdeklődőket."

Pergel László - sakk szakosztály vezetője, Haladás VSE
"Szimultán le is zajlott, viszonylag jó létszámmal vettek részt a versenyzők. Úgy gondolom egész jól küzdöttek, volt egy fiatalember, akinek egy döntetlent sikerült elérnie ellenem, a többieket azért sikerült nagy nehezen megvernem."

A 69. Vasutas Juliális gazdag sportprogramjai iránt nagy volt az érdeklődés, a legkisebbektől a legnagyobbakig mindenki találhatott magának elfoglaltságot a rendezvényen.