Hírek

A költségvetéssel kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót Molnár Miklós alpolgármester

2019. január 16., 16:51

600 millió forint többlettel zárta a tavalyi évet Szombathely, a költségvetés stabil, amit kevés megyei jogú város mondhat el magáról - ezt mondta mai sajtótájékoztatóján Molnár Miklós. A jelenlegi helyzetben lehetőség nyílik arra, hogy adót csökkentsenek, erre tesz majd javaslatot az alpolgármester.

A költségvetéssel kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót Molnár Miklós alpolgármester

2011-ben a város csődközelbe került, az önkormányzat kénytelen volt 50 százalékkal megemelni az építményadót. Akkor megígérték a vállalkozóknak, ha rendeződik a költségvetési helyzet, visszavesznek ebből az összegből. Molnár Miklós azt mondta, hogy a megyei iparkamarával közösen kidolgozzák a 20 százalékos építményadó-csökkentési javaslatot, amit tavasszal a közgyűlés elé visznek. Ez 250 millió forint megtakarítást jelentene a helyi vállalkozásoknak, és 2020. január elsején lépne hatályba. A büdzsében most van mozgástér, hiszen 9 milliárd forint fölött alakult az iparűzési adóbevétel, és további növekedés várható - tette hozzá az alpolgármester. Leszögezte: képviselőként továbbra is részt vesz a költségvetés elkészítésében.

Molnár Miklós - alpolgármester
"Fogok további olyan javaslatokat tenni, amelyek révén komoly, százmilliós nagyságrendű megtakarítások keletkezhetnek a város működésében, ezeket eddig nem tudtam átvinni. Nyilván jó lenne, ha ezek a ciklus folyamán minden éven megjelennének, és ezeket a pénzeket pedig arra fogok mindig javaslatot tenni, hogy prioritásként az utak, járdák és a tömegközlekedés javítására fordítsa a város, ez a két neuralgikus pont, ahol komoly adósságunk van."