Hírek

A felázott talaj miatt megállt az őszi betakarítás és késik a vetés

2020. október 20., 20:54

Három havi csapadékot kapott a föld az elmúlt három hét alatt - ez sem a betakarításnak, sem a vetésnek nem tesz jót. Késnek a munkák a vasi földeken, a környéken még lábon áll a kukorica is.

 

A felázott talaj miatt megállt az őszi betakarítás és késik a vetés

160-180 milliméternyi csapadék hullott az elmúlt három hétben: eláztak a földek, áll az őszi betakarítás: bár a napraforgó és a szója nagy részét már learatták, a kukorica szinte mindenütt lábon maradt Szombathely környékén.

Pusztavámi Márton - megyei elnök, Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
“Múlt heti jelentés szerint egy százalékon állt a megye a betakarítással, és a múlt hét óta szinte senki nem tudott aratni, ilyetén módon gyanítom, hogy azon az egy százalékon vagyunk most is a kukorica betakarításával, az előkészületi munkáknál pedig nem tudunk rámenni a talajra.”

Néhány termelő időben el tudta vetni a gabonát. Náraiban gazdálkodik Krajczár Csaba, aki 28 hektáron vetett őszi búzát, őszi sörárpát és repcét - ő mindig figyeli az időjárás-előrejelzést.

Krajczár Csaba - nyugat-magyarországi régióvezető - BASF Hungária Kft.
“Nagyjából a nagy esők előtt sikerült minden kultúrnövényt a földbe helyezni, nekem ez nagyon nagy szerencse, de a gazdatársak nagyon nehéz helyzetben vannak per pillanat, hiszen itt három hét alatt leesett körülbelül három havi csapadékmennyiség, és azt látom, hogy többségüknél főleg a kalászos vetőmagok még a zsákban vannak.”

Az őszi árpa sokkal kényesebb a kései vetésre, mint a búza - márpedig most már az utóbbinak lenne itt az ideje. Az őszi árpa alig felét, a búza 33 százalékát vetették csak el eddig Vas megyében, a folytatásra még egy hetet biztos, hogy várni kell - a kukorica aratását azonnal megkezdik, amit javul az idő.