Hírek

A Falco-nál az előny

2018. május 22., 13:36

Végig vezetve 93:70-re verte a Falco-Vulcano Energia KC kosárlabdacsapata a ZTE gárdáját a rájátszás harmadik mérkőzésén. A szombathelyiek így 2:1-re állnak a három győzelemig tartó páros csatában.

A Falco-nál az előny

Két szoros mérkőzés után ezúttal a Falco gyakorlatilag 7 perc alatt eldöntötte a derbi sorsát, ugyanis ekkor már 20:2-re vezettek az óriási lendülettel kezdő szombathelyiek. A sárga-feketék a folytatásban sem igen vettek vissza a tempóból és ennek köszönhetően a félidőben már közel harminc ponttal jártak előrébb. A 47:19-es állásról kezdődő harmadik negyedben még tovább tudták növelni előnyüket és a záró tíz percnek 74:41-es vezetéssel futhattak neki. Az utolsó negyedben Szrecsko Szekulovics bőven adott lehetőséget a fiataloknak, így a vendégek picit kozmetikázni tudtak az eredményen és végül csak 23 pontttal, 93:70-re kaptak ki.

Mohácsi Máté- kosárlabdázó, ZTE KK
“Annak örülök, hogy a második félidőben egy korrekt mérkőzést tudtunk játszani. Akármilyen összetételű is volt a két csapat. Nagyon rossz lett volna egy 30-40 pontos vereséggel belemenni a negyedik meccsbe. Örülök, hogy 23 pontra vissza tudtunk jönni, de rengeteg dolgot kell tanulni ebből a meccsből.”

A Falco az első perctől kezdve a játék minden elemében felülmúlta ellenfelét. A szombathelyiek a megszokott eredményes támadójátékuk mellett ezúttal a védekezésre is nagy hangsúlyt helyeztek. Így pedig nem is lehetett más a derbi vége, mint magabiztos győzelem.

Tóth Norbert - kosárlabdázó, Falco-Vulcano Energia KC
“Végre úgy kezdtünk egy meccset, ahogy nekünk azt kell. Nem csak a támadásba, hanem a védekezésbe is nagy energiákat raktunk. Hiába vagyunk mi egy támadó szellemű csapat, főleg idegenben védekezés nélkül nagy előnyt adunk az ellenfélnek, akkor nehéz lesz nyernünk. Ezt szeretnénk kedden kijvítani és ezen az úton továbbmenni.”

Teljesen megérdemelt sikerének köszönhetően a Falco 2:1-re vezet a három győzelemig tartó páros csatában. A két együttes kedden kora este Zalaegerszegen méri össze ismét a tudását és a vasiak akár a továbbjutást is kiharcolhatják.