MNB - 2
MNB

Hírek

A Brenner-kollégiumban koncertezik a Pannon Ifjúsági Zenekar

2016. augusztus 24., 12:59

A szombathelyi, osztrák, erdélyi és szlovák fiatalok az ÖSSZHANG című nemzetközi zenei együttműködés keretében másodszor muzsikálnak együtt. A próbákat ezúttal Szombathelyen tartják.

A Brenner-kollégiumban koncertezik a Pannon Ifjúsági Zenekar

Koncertre próbál a Pannon Ifjúsági Zenekar. Jochem Hochstenbach, holland karmester vezetésével a középiskolás és egyetemista muzsikusok Händel, Bach, Mozart, Grieg és Bartók műveit viszik a közönség elé.

Henrietta a kolozsvári zeneakadémia másodéves hallgatója. Klasszikus hegedű szakra jár, de nyaranta fesztiválokon is koncertezik népzenét játszó gyimesi együttesével.

Simon Henrietta - zeneakadémiai hallgató
“Nagyon szeretem azt a klasszikus zenében, hogy olyan emberek művelik ezt, akik nagyon színes személyiséggel rendelkeznek. És amikor egy ilyen projekt alatt összegyűlünk, mindenféle nemzetiségből - most szlovákok vannak, osztrákok és magyarok, mi erdélyiek is vagyunk egypáran -,  és össze tudjuk rakni, amit közösen érzünk, ez megnyugtató és nagyon sok energiát ad.”

A zene nem ismer határokat, nyelvi akadályokat, különbségeket - ez az alapgondolata a nemzetközi együttműködésnek.

Paulik Ákos - zenepedagógus
“Azt gondolom, hogy nagyon fontos a projekt mottója, az összhang. Méginkább fontos lehet itt, a Kárpát-medencében, ahol a nemzetiségi problémák azért jelen vannak.”

A progam ötletgazdája a burgenlandi zeneiskolák szövetsége és az Esterházy Magánalapítvány.

Katarina Budimaier - projektvezető
“Az elsődleges célunk, hogy a fiatal zenészeket, akik különböző országokból érkeztek, ennek a művészeti ágnak az eszközeivel közelebb vigyük egymáshoz. Ezt a szellemiséget később hazavihetik magukkal.”

Szombathelyről a művészeti szakközépiskola diákjai csatlakoztak az ÖSSZHANG címet viselő, három évre tervezett projethez.

Karcsai Mirtill - 12. osztályos tanuló, Művészeti Szakközépiskola
“Zeneileg nagyon sokat ad nekünk ez a tábor, hisz zenekari tapasztalatot szerezhetünk, hiszen ez egy nemzetközi kurzus, jöttek Szlovákiából, Ausztriából és Erdélyből is, így barátokra is szert tehetünk.”

A koncertet szerdán a szombathelyiek hallgathatják meg, az egyhetes próbafolyamat végén, pénteken pedig a kismartoni Esterházy-kastély Haydn-termében mutatják be a műsort.