Hírek

53. Savaria Urbanisztikai Nyári Egyetem

2020. szeptember 22., 23:12

A trianoni döntéssel határhelyzetbe került magyar városokról szólnak az előadások az 53. Savaria Urbanisztikai Nyári Egyetemen. A négynapos programban építészek, várostervezők vitatják meg egyebek mellett Sopron, Komárom, Pécs, Szeged és Balassagyarmat társadalmi, gazdasági fejlődésének sajátoságait. A nyitónapon a trianoni békediktátum történelmi hátterét mutatták be, és főépítészi fórumot is tartottak.

53. Savaria Urbanisztikai Nyári Egyetem

Az 1920. június 4-én aláírt békediktátummal a Magyar Királyság elvesztette területének kétharmadát és lakosságának felét. A korábban központi helyzetben lévő városok közül sok határmentivé vált, új szerepet kaptak, és ez meghatározta fejlődésüket. Vannak nyertesek, mint Sopron vagy Szeged, amelyek az odatelepített egyetemek révén térségük kultúrfővárosává váltak, más települések azonban nehezebb helyzetből indultak.

Egri Balázs - okleveles építészmérnök
"Vannak hasonlóságok, de mindenhol mások voltak a versenyhelyzetek. Az elindulási alapok is nagyon mások voltak. Azt vizsgálgatjuk, hogy vannak rosszabb és jobb helyzetből induló városok, akik 1920-ban lehetőséget kaptak, vagy épp korlátozást szenvedtek el."

Az új helyzet egyik elszenvedője Komárom volt: területének 80 százaléka Csehszlovákiához került. A magyar oldalon maradt városrészt szinte a semmiből építették fel, templomot, iskolát, városházát, bíróságot kellett létrehozni. Komárom és Komárno egymás mellett élését egy időben a rivalizálás jellemezte, ma ez már másképp van.

Siklósi József - Komárom Ybl-díjas főépítésze
"Mindkét városrész rájött arra, hogy sokkal egyszerűbb együtt, mint rivalizálni. Ez azért is fontos, mert amíg Észak-Komárom a nagyobb, kétszer annyi élakosa van, itt van a történelmi belváros, addig a jelekori fejlődés, a pénzmennyiség is sokkal több Dél-Komáromban."

A nyári egyetem idén a trianoni döntés 100. évfordulója előtt tiszteleg. Szerveztek filmvetítést, bemutatták a tavalyi tervezőtáborban készült "Bük városkapui" tervdokumentumot, a további programban pedig újabb városokat vizsgálnak majd a szakmai találkozó résztvevői.