Szombathelyi Televízió a SZOMBATHELYI TELEVÍZIÓ hírportálja
          Hírlevél:      
• név • email cím
Főoldal
Televíziónkról
Műsoraink
Hírek
Médiaajánlat
Elérhetőségek
TV műsor
Galéria
Partnerek
Közérdekű

50 elsősnek nem jut hely

Adásban volt: Augusztus 13.

Megrendelés DVD-n
adás megrendelése

 megosztás

Mintegy 50 elsőévesnek nem jut hely a Savaria Egyetemi Központ kollégiumaiban, várhatóan ennyi elutasítást postáz majd ki jövő kedden a férőhelyekről döntő bizottság. Idén még így is kevesebb hallgatónak kell albérletet keresnie, mint az előző években.


A diákokból álló bíráló bizottság tagjai szerint sok a hiányos igénylés. A legtöbb leendő elsős nem tüntette fel, hogy hányan élnek egy háztartásban, de gyakori hiányosság az is, hogy a vállalkozó szülők nem az adóhatóságtól kérik a jövedelemigazolást, hanem maguk állítják ki azt. Az igények egyébként folyamatosan érkeznek, még hétfőn is 30-40 levélre számítanak a bírálók. A jelenleg lakók nélkül álló Pável Ágoston kollégium egyébként már felkészült az új egyetemisták fogadására. 

Tóth Péter - igazgató, NymE SEK Pável Ágoston Kollégium
"Demográfiai mélypont van, kevesebbet vesznek fel az egyetemre is, ez azt jelenti, hogy nagyjából olyan 50-60 fő lesz, akik kiszorulnak a kollégiumból."

A bíráló bizottság hétfőig döntést hoz a felvételről, 17-én pedig már postázzák az értesítőket. A kollégiumi térítési díj tavaly óta nem változott. Egy fürdővel is rendelkező szobában 15 ezret, egy átlagos, fürdő nélküli szobáért 9300 forintot kell fizetni havonta. A felsőbbévesekkel együtt összesen 633-an kerülhetnek be az egyetem szombathelyi kollégiumaiba.


2010. augusztus 14.




Hozzászólások

Komment RSS
Hozzászóló neve*
E-mail cím
Hozzászólás*
Biztonsági kód
Ide írja be*
A hozzászólás tárgya és szövege nem tartalmazhat HTML kódot.
A biztonsági kód nem érzékeny a nagy és kisbetűkre.
Az e-mail cím nem jelenik meg a nyilvános felületen.
A hozzászólások tartalmáért felelősséget nem vállalunk.



élő adás dvd rendelés online adás
műsoraink - videóval
 
Híradó
Aréna
Műhely
Hétvége
Ma-Holnap
Péntektől-péntekig
Gazdasági Magazin
Szolgálatban
SZOVA magazin
SZAKma
Élet-Forrás
Nyitott ajtók
Baba-mama magazin
Medicina
A Tudás Háza
Suliról sulira
Nyugati Régió
Vasi Mozaik
 
Pokolgpes mernylet egy egyetemnl: irni atomtuds halt meg
Kutyknak val sr a kocsmban
jabb brkompenzcis program
Hallos baleset az M1-esen: egy gyermek is slyosan srlt
Dakar 2012: Szalay megint elQrelpett
Ez a fi a festkszrads-nzQ vb magyar remnysge