Hírek

25 éves a Győri Hittudományi Főiskola Szombathelyi Képzési Központja

2018. november 09., 15:45

Alapításának 25 éves évfordulóját ünnepelte a Győri Hittudományi Főiskola Szombathelyi Képzési Központja. A rendezvényen megáldották az épületet, aminek a belső felső felújítása nemrég fejeződött be.

25 éves a Győri Hittudományi Főiskola Szombathelyi Képzési Központja

A hittudományi főiskola épülete kívülről még a régi állapotokat idézi, belül azonban szemmel látható a változás. A helyiségeket felújították, a nyílászárókat kicserélték, a gépészeti berendezéseket modernizálták, és okos eszközöket szereltek fel a termekben. Másfél évig tartott a felújítás, amely kormányzati és egyházmegyei forrásokból valósult meg.

Németh Norbert -  igazgató, Győri Hittudományi Főiskola Szombathelyi Képzési Központja
Nagyon ráfért az épületre, hogy egy 21. századi felsőoktatási intézménynek megfelelő eszközökkel rendelkező, a mai oktatási igényket kiszolgáló, kielégítő felújításon essen át.

A felújítás befejezése mellett alapításának 25 éves évfordulóját is ünnepelte az intézmény. Tanulmányi napot szerveztek: több előadás hangzott el az evangelizáció témakörében.

Veres András - elnök, Magyar Katolikus Püspöki Konferencia
„Isten ismerete nélkül az emberi tudás semmit sem ér. Ha az ember Isten megismerésében rádöbben arra, hogy Isten életünk forrása, ajándékozója, akkor válik az életünk célzatossá.”

A jubileum alkalmából a Szombathelyi Önkormányzat és a Vas Megyei Közgyűlés is elismerő oklevelet adományozott az intézménynek. Az épületet Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke áldotta meg. Az ünnepi alkalom a Székesegyház Madonna-kápolnájában szentmisével zárult.